Metszés

Mire itt a Balatoni Riviérán (utálom ezeket a provinciális nick-name-eket. Majd akkor fogom szeretni ha az olaszok és a franciák „Mediterrán Csopak”-nak hívják a sajátjukat) kivirágzik a mandula, rendes gazda túl van a metszésen. Mi itt a szomszéddal rendes gazdák vagyunk. Még vízszintesen esett a hó, amikor elkezdtük és ráfagyott az emberek keze az ollóra, de amire a metszésfelületek elkezdtek könnyezni, szóval megindult a nedvkeringés, készen voltunk. Most katonás sorokban állnak a szépen metszett tőkék és hazamentek az emberek. Jöhet a Húsvét.

Elkészülhet az első negyedéves mérleg. Normális tél volt. Olyan mint gyerekkorunkban. Az Erviné ugyan egy negyed századdal később volt, de ő is úgy emlékszik, hogy télen mindig hideg és sok hó volt. A szőlő is az ilyet szereti. Elpusztul egy csomó kórokozó. Mari szerint eltűntek az Ausztráliából importált fekete katicák, amelyek csak kezdetben segítettek az atkák pusztításában, később már hét pettyes, piros kollegáikat zabálták fel. A sok hó lassan olvadt és nemcsak a tó vízszintjén segített, de elég jól feltöltődtek a talaj víztartalékai is. A vörös permi homokkővel fedett dűlők mindig jól bírták a szárazságokat (simán túlélték az 1850-es évek tízéves aszályát is), de éppen az általunk leginkább kedvelt köves dűlőrészek, mint a Siralomvágó is, nagyon rászorulnak a kánikulai hetekben ezekre a víztartalékokra.

A jó vízellátásnak azonban egyelőre leginkább a gazok örülnek. Már felütötte a fejét a lósóska és a fekete üröm, ha egy hét múlva nem kezdjük irtani májusra nem látszik ki belőle az alacsony kordonon nevelt szőlő. Gyomirtót, rovarirtót, nem használunk, mint ahogyan műtrágyát sem, így aztán elő a kapával, kaszával! (Ez nem politikai felhívás!)-j-